× Átváltok a Westend applikációra

Keresd üzleteink ajánlatait a Westend Appban!

Díjazottak és közönségszavazás

Díjazottak és közönségszavazás

2020-12-03 16:37:20

Az új logó idén ünnepli 1. éves évfordulóját. Ebből az alkalomból egy alkotói pályázatra hívtunk titeket, ahol az volt a feladat, hogy a Westend emblémájában található W formát töltsétek meg tartalommal, azaz hogy osszátok meg velünk, mit jelent számotokra a bevásárlóközpont, milyen élményekkel, hangulatokkal gazdagított titeket az elmúlt években.

Közel 300 digitális és plasztikus pályamű érkezett be. Voltak, akik konkrét élményeket elevenítettek meg, és voltak, akik a bevásárlóközpont hangulatát egészen elvont formában tükrözték vissza. A kézzel készített és számítógépes grafikák mellett szép számmal akadtak plasztikus alkotások is.

Az alkotásokat 3 fős szakmai zsűri értékelte, és 3 üzletünk, a Miniso, az Yves Rocher és a Lindt képviselői választotta ki a bérlői különdíjasokat. A szakmai zsűriben helyet kapott Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Stúdió művészeti vezetője, a Westend jelenlegi logójának alkotója, és Bérczi Linda, az Budapest Art Mentor program vezetője. Ők hárman döntöttek arról, kik nyerik el a Westend fődíjait, a 300, 200 illetve 100ezer forintos vásárlási utalványt. A különdíjasok az Yves Rocher, a Miniso és a Lindt ajándékcsomagjait kapják. A legjobbnak ítélt pályaművek közül 40 bevásárlóközpont folyosóit díszíti december végéig.

Gratulálunk a nyertes pályaművekhez:

I. helyezett: Seres Kitti – Összkép c. alkotása 
Seres Kitti - Összkép

 

II. helyezett: Vári Zsófia – Amit mi itt csinálunk c. műve

 Vári Zsófia – Amit mi itt csinálunk

 

III. helyezett: Kovács Péter – Randi a Westendben c. képe

 Kovács Péter – Randi a Westendben

 

Yves Rocher különdíj -   Gaál Martin, Westend

Yves Rocher különdíj -   Gaál Martin, Westend

 

Miniso különdíj - Vantulek Zsanna, Szemszögek randevúja

Miniso különdíj - Vantulek Zsanna, Szemszögek randevúja

 

Lindt különdíj - Szőke Zoltán, Szórakozás minden szinten

Lindt különdíj - Szőke Zoltán, Szórakozás minden szinten

 

Közönségszavazás

A szakmai és bérlői zsűri már döntött, így most rajtad a sor, hogy kiválaszd a közönségszavazás nyerteseit! Közülük tízen a ti szavazataitok alapján a Westend ajándékcsomagját nyerhetik meg. Azokra, akiket a zsűri már díjazott, nem tudtok szavazni, de a többi alkotást megtaláljátok a Westend facebook oldalán és indulhat a lájk-vadászat! Az online közönségszavazás december 6. éjfélig tart.

Természetesen nemcsak a díjazottainknak, de minden résztvevőnek jár a gratuláció és a köszönet, hogy részt vettetek a Kreativitás új hulláma pályázatunkon!

A Westend pedig továbbra is folyamatosan új élményekkel vár benneteket!

A további ajánlatokat és híreket keresd az Appban!
WESTEND APP LETÖLTÉSE

Mentsd el az eseményt a kedvenceid közé és keresd a kedvezményes kuponokat!

Letöltöm a Westend Appot

Westend applikáció - Szokj hozzá a jóhoz!

A vásárlás új hulláma már a telefonodon is!
Töltsd le, szabd magadra és böngéssz a neked szóló lehetőségek között!

Miért jó a Westend ingyenes mobilalkalmazása

  • Kedvezmény Kuponok
  • Személyre szabott ajánlatok
  • Pontgyűjtés és azonnali ajándékok
  • Érintésmentes parkolás
  • Westenden belüli navigáció

A te telefonod, a te Westended