× Átváltok a Westend applikációra

Keresd üzleteink ajánlatait a Westend Appban!

A sokszínűség és a lokáció a kulcs a vásárlók szívéhez

A sokszínűség és a lokáció a kulcs a vásárlók szívéhez

2021-10-08 13:11:24

A Westend és a Marketing Resolution közös reprezentatív kutatásából egyértelműen látszik: a Westend a legismertebb bevásárlóközpont a fővárosban, látogatóit pedig elsősorban üzletei és szolgáltatásai sokszínűségével és központi elhelyezkedésével nyeri meg. A Westend mozi látogatottsága is kiemelkedik a mezőnyből, és az átlagnál jellemzőbb a Westendre az is, hogy találkozó céljával érkeznek ide az emberek.  
A Westend több mint bevásárlóközpont  

„A bevásárlóközpontok szerepe a 21. században” című reprezentatív kutatás is alátámasztja, hogy a Westend erényei túlmutatnak az általánosan bevásárlóközpontokhoz kapcsolható értékeken. A megkérdezettek több mint harmada találkozóhelyként is tekint a Westendre, és átlagon felüli a mozit látogatók aránya is. De a zöldfelület, a Tetőkert megléte is fontos, ezt főként a Westendet látogató fiatalok (18-29 év közöttiek) emelték ki előnyként a felmérés során. 

A Westend legfőbb értékei a látogatók véleménye alapján 

A kutatásból kiderül, hogy azok a válaszadók, akik gyakori látogatói a Westendnek, leginkább a sokszínűségét kedvelik, nemcsak a boltok, hanem az éttermek, kávézók tekintetében is. Majdnem ugyanilyen vonzó a Westend elhelyezkedése is, a jó megközelíthetőség, a városközpontiság. De a méret is számít: sokaknak fontos, hogy nagy, tágas, jó kialakítású belső terekkel várjuk a látogatókat. És nem elhanyagolható szempont az sem, milyen kikapcsolódási lehetőségeket kínál a bevásárlóközpont, a Westendnek például húzóereje a mozi is. 

Westend_ertekei

 

Férfi és női vélemény között nincs nagy eltérés, egyedül abban van némi különbség, hogy a női látogatók a széles éttermi kínálatot előrébb sorolták, míg a férfiaknál inkább a belső tér, a Westend mérete és a mozi a hangsúlyosabb tényező. 

Westend_ferfi_noi_latogatok

 

De kik is alkotják a Westend látogatóinak magját? 

A Westend látogatói között nagyjából azonos arányban vannak a nők (51%) és a férfiak (49%). A legtöbben a 30-44 éves korosztályból térnek be a bevásárlóközpontba. 

Westend_eletkor_latogatok

 

A látogatók több mint 3/4-e Budapestről érkezik, és több mint felük kapcsolatban/házasságban él, de 2/3-ának nincs gyermeke. 



Forrás: A Westend és a Marketing Resolution „A bevásárlóközpontok szerepe a 21. században” című reprezentatív kutatása. 

Ne maradj le a fontos információkról, töltsd le a Westend applikációt!

Letöltöm a Westend Appot