Óriási showműsor keretében adta át megújult ételudvarát a Westend. A bevásárlóközpont történetének legnagyobb fejlesztése a teljes ház közös területeinek csaknem 15 százalékát teszi ki. Július 22-én végre a nagyközönségnek is bemutatták a projektet, a vásárlók pedig birtokba vehették az igényeikre szabottan tervezett, és a Westend legfontosabb értékeit tükröző étkezőterületet. Az épületrész nem véletlenül kapta a Food&Friends nevet, hiszen a jövőben közösségi térként is funkcionál majd.
Elképesztő felújításon ment keresztül hazánk leglátogatottabb ételudvara, a Westend food court, amelyet július 22-én nagyszabású leleplezés keretében adtak át a látogatóknak. A nyitóhétvégén olyan programokkal várták az érdeklődőket, amelyek a legkülönfélébb módokon hívták fel a figyelmet a bevásárlóközpont és a megújult étkezőtér által képviselt értékekre. A fenntarthatóság, a közösség, az innováció és a változatosság erejét például egy csodálatos előadásban jelenítették meg profi táncosok, légtornászok és látványos fényjáték segítségével, de számos neves fellépő is gazdagította az eseményt. A show részeként hallhattuk Radics Gigit, Király Viktort, Feng Ya Ou-t, a Vasovski Symhonic pedig egy 10 tagú zenekarral kápráztatta el a nézőket. A ház több pontját Edinas Paper installációk díszítették, melyek egy mobilapplikáció segítségével életre is keltek, megidézve a természet hangulatát.
A Food&Friends terveit a Westend elképzelései alapján a nemzetközileg is elismert Hello Wood csapata készítette magas minőségű tölgyfából. Mivel a fenntarthatóság a bevásárlóközpont és a tervező számára egyaránt fontos, egyértelmű volt, hogy az alapanyagot hazai erdőgazdálkodásból, megújuló forrásból szerzik be, amit tanúsítvány is igazol. Sőt célul tűzték ki, hogy a gyártást gyakorlatilag nulla hulladékkal oldják meg, a leeső faanyag így dekorációs elemként, illetve zero waste workhopokon kapott új életet. A megújult, 608 férőhelyes éttermi térben a környezet megóvása és a természetközeli hangulat mellett hangsúlyt kapott az ergonómia, a funkcionalitás és az innováció is. A látogatók kényelmét és a terület látványvilágát számos digitális eszköz – többek között egy 30 méter hosszú led fal, változó fényű hangulatvilágítás, vagy például az asztaloknál elhelyezett praktikus telefontöltő - támogatja.
„Nagy élmény volt végre megosztani látogatóinkkal ezt a különleges közösségi teret, amelyen hosszú hónapok óta dolgoztunk. Az elmúlt időszak mindannyiunk számára kihívásokkal járt, hiszen a felújítást éjszakai munkavégzés keretében oldottuk meg, így az ülőhelyek átmeneti csökkentése mellett éttermeink zavartalanul üzemelhettek. Az átalakítást megelőzően komoly felméréseket végeztünk a fogyasztói igények tekintetében, így biztosak vagyunk abban, hogy a kényelmes és esztétikus bútorok, a beépített digitális eszközök és a tematikus zónák magas szintű látogatói élményt garantálnak majd a hozzánk betérőknek. Emellett azt is fontos kiemelni, hogy a teljes terület akadálymentes, összhangban a bevásárlóközpont egészére vonatkozó Access4you tanúsítvánnyal” – mondta el Gyertyánfy Miklós, a Westendet tulajdonló és üzemeltető Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.
A nagyszabású átadóünnepségen nyereményjáték is várta az érdeklődőket, ahol a Food&Friends ajándékok mellett több százezer forint értékű ajándékkártya is gazdára talált. A legszerencsésebb játékos pedig az 1.000.000 forintos fődíjat vitte haza, amivel akár 1 évig ingyen étkezhet az ételudvaron.
Emellett a Westend azokra is gondolt, akiknek nem jut minden nap megfelelő minőségű vagy mennyiségű étel az asztalára. Az ételudvaron szeptember végéig elérhető a Gyermekétkeztetési Alapítvány adománygyűjtő terminálja, melyen Gundel Takács Gábor, Tatár Csilla és a Margaret Island tagjai hívják támogatásra a látogatókat. A bevásárlóközpont – összefogásban a Demján Sándor Alapítvánnyal – ezen felül egy héten keresztül minden eladott ételadag után 50 forinttal járul hozzá az alapítvány munkájához.
Ne maradj le a fontos információkról, töltsd le a Westend applikációt!
Letöltöm a Westend Appot