× Átváltok a Westend applikációra

Keresd üzleteink ajánlatait a Westend Appban!

Design pályázat 2024


 

Westend 25 – múlt, jelen és jövő

Kreatív tervezőpályázat a Westend Bevásárlóközpont szervezésében

 

Bevásárlóközpontunk a Westend 2024-ben ünnepli megnyitásának 25. évfordulóját. Ebben a negyed évszázadban rengeteget változott a világ és benne a Westend is, viszont bármelyik évtizedet is éltük meg, a ház öröksége mindig velünk volt.

Ezen születésnap okán a 2019 óta minden évben megrendezett logópályázatot, idén „Westend 25 – múlt, jelen és jövő” témájában hirdetjük meg. A 2019-ben megújított dinamikus arculatunk megannyi lehetőséget biztosít kampányaink egyedi és változatos megjelenítéséhez. A logóban található W betű konténerként funkcionál, tehát a forma adott, de tartalom szabadon változtatható. Csak a saját történeteitekre vár, hogy megtöltsétek vele!

Az eltelt években többszáz színvonalas pályamű érkezett hozzánk, melyekből minden évben külön erre a célra felkért zsűri választotta ki az I-III. díjazott alkotást, bérlői szponzoraink különdíjban is részesítettek pályamunkákat és közönségszavazattal került sor további alkotások kiválasztására és jutalmazására.

 A nagy sikerekre való tekintettel pályázatunkat idén is meghirdetjük. A TOP40 alkotás a Westend folyosóin kerül kiállításra 2024. november 15-től 2025. január 15-ig.

 A 2024-as kreatív pályázat témája: Westend 25 – Múlt, jelen és jövő

Milyen kötődésed volt és van a Westenddel, és mit gondolsz, a következő 25 évben mi várható?
Bátran mondhatjuk, hogy az elmúlt 25 évben nem volt olyan budapesti, vagy épp Budapesten átutazó, aki ne találkozott volna a Westenddel. Volt, aki az aluljáró szinten szaladt be reggel a Mekibe, volt, aki itt csókolta meg először a barátnőjét az egyik padon vagy itt fogja megvásárolni az első sneakerét. Mindenkinek más és más története van a házzal, mi pedig ezeket a történeteket keressük a W-be zárba.

Készítsd el a saját grafikád, egy dolog adott, a W forma!
A feladat tehát nem más, mit digitálisan megtölteni a Westend konténerlogóját olyan tartalommal, ami a legjobban reprezentálja a bevásárlóközpont és a látogatók múlt, jelen és jövőbeni közös kapcsolódási  pontjait.
Egy pályázó maximum 2 alkotással pályázhat. 

 

LETÖLTÖM A SABLONT

 

Add be a pályázatod!

FONTOS: ha a Pályázó még nem töltötte be a 16. életévét, a nyeremény átvételéhez /és a nyertes személyes adatainak a Pályázathoz készült Adatkezelési Tájékoztató szerinti kezeléséhez/ a törvényes képviselőjének írásos hozzájárulása szükséges.

 

Ki pályázhat?

Bárki, aki kedvet érez az alkotáshoz 7-99 éves korig!

16 éves kor alatt a pályázat beadásához a törvényes képviselő /szülő, gyám, gondnok/ hozzájáruló nyilatkozatának csatolása szükséges.

Leadási paraméterek:

Fontos, hogy a tervezéshez a letölthető W sablont használd!

  • Méret: B1, álló formátum
  • Felbontás: 300 dpi
  • Formátum: jpeg

 Leadás módja:

Add meg az adataidat és töltsd fel a leadási paramétereknek megfelelő pályázatodat! Fontos, hogy a munkádat beazonosítható módon nevezd el, azaz a file név tartalmazza a neved és az alkotásod címét.

 Egy pályázó maximum 2 alkotással pályázhat. Minden alkotáshoz külön feltöltés szükséges!

 Amennyiben a feltöltéssel gondod támadna, kérjük jelezd felénk a marketing@westend.hu címen keresztül.

 Leadási határidő: 2024. október 27. éjfél

 Szakmai zsűri:

  • Bacsek Júlia kurátor, művészettörténész
  • Orr Máté festőművész, a Várfok Galéria művésze
  • Pacher Balázs, a Balázs KICKS alapítója
  • Bori Adrienn, a Westend marketing menedzsere

Döntés:

A szakmai és szponzori zsűri a beérkezett pályaművekből kiválasztja az I., II. és III. helyezetteket, illetve a szponzori díjazásban részesülő 2 pályamunkát.

Ezeken felül a legjobbnak ítélt alkotásokat a Westend a saját Facebook oldalán közzéteszi és közönségszavazásra bocsátja. A legtöbb szavazatot kapott alkotást 1 db 30.000 Ft értékű Westend ajándékkártyával jutalmazzuk. A szakmai zsűri és a szponzor zsűri által megszavazott pályaművek nem kerülnek kizárásra a közönségszavazásból.

 Eredményhirdetés:

 I., II., III. helyezett és szponzori és közönségdíjas eredményhirdetés: 2024. november 15., melyre a nyertesek meghívást kapnak.

A nyereményátadásról a Pályázat kiírója videó-felvételt és fotókat készíthet, melyek felhasználásra kerülhetnek a Westend Bevásárlóközpontot bemutató és reklámozó marketing anyagokban.

 A közönségszavazás a Westend Facebook oldalán zajlik. A közönségszavazás időtartama: 2024. október 30 – november 10.

Azokat a díjazottakat akik nem tudnak a díjátadón személyesen részt venni 2024. december 1-ig értestjük nyereményükről és átvételi lehetőségéről!

FONTOS: ha a Pályázó még nem töltötte be a 16. életévét, a nyeremény átvételéhez /és a nyertes személyes adatainak a Pályázathoz készült Adatkezelési Tájékoztató szerinti kezeléséhez/ a törvényes képviselőjének írásos hozzájárulása szükséges.

Díjazás:

Szakmai díjak:

  • I. helyezett: 300.000 Ft értékű Westend ajándékkártya
  • II. helyezett: 200.000 Ft értékű Westend ajándékkártya
  • III. helyezett: 100.000 Ft értékű Westend ajándékkártya

Szponzori díjak:

  • 35.000 Ft értékű Converse ajándékutalvány
  • 30.000 Ft értékű Humanic ajándékutalvány

Közönségdíj:

  • 30.000 Ft értékű Westend ajándékkártya

Közzététel és felhasználás:

A díjnyertes alkotásokat és a zsűri által legjobbnak ítélt pályaműveket az alábbi felületeken jelenítjük meg:

  • kiállítás keretében a Westend Bevásárlóközpontban
  • Westend közösségimédia felületein (Facebook, Instagram, YouTube)
  • A westend.hu weboldalon és a Westend applikációban
  • PR cikkekben és egyéb, az eseményről beszámoló közleményekben, beszámolókban egyéb, a Westend Bevásárlóközpont kommunikációját támogató felületeken (pl. reklámhordozó ajándéktárgyak)

A közzétételhez szükséges szerkesztési és gyártási feladatok (pl. nyomtatás, digitalizálás) költségét a Westend Üzemeltető Kft. állja.

A kiállított művek épségéért a Westend felelősséget nem vállal.

A kiállítás legkésőbb 2025. január 15-ig lesz megtekinthető (szabad hely függvényében módosulhat). Ezt követően az alkotásokat a Westend nem tárolja, az eredeti művek előzetes jelzés alapján legkésőbb 2025. január 22. napjáig átvehetők a Westend Üzemeltető Kft. marketingirodájában (1062 Budapest, Váci út 3.)

A Pályázó a pályázati anyaga benyújtásával egyidejűleg elfogadja, hogy a Westend Üzemeltető Kft., mint a pályázat kiírója jogosult időbeni korlát és ellentételezés nélkül felhasználni a Pályázó szellemei termékét (pályázatra benyújtott grafikai ötleteit, munkáját), s azért utóbb – függetlenül attól, hogy részesül-e nyereményben vagy sem - nem támaszthat igényt sem a Westend Üzemeltető Kft-vel, sem a Westend Bevásárlóközponttal, sem harmadik személlyel szemben.

A Pályázaton való részvételhez sok sikert kívánunk minden kedves Pályázónak!

 

Budapest, 2024. október 4. 

                                                                                   Westend Üzemeltető Kft.

      a Pályázat kiírója