× Átváltok a Westend applikációra

Keresd üzleteink ajánlatait a Westend Appban!

A Westend Budapest legismertebb bevásárlóközpontja

A Westend Budapest legismertebb bevásárlóközpontja

2021-10-26 09:44:15

Budapesten több mint 20 bevásárlóközpont található, ezek közül a legtöbben a Westendet ismerik és látogatják – derült ki egy reprezentatív kutatásból. A bevásárlóközpontok szerepe a 21. században című felmérésben a Marketing Resolution és a Westend a Budapesten és környékén élők bevásárlóközpontokkal kapcsolatos gondolatait szerette volna jobban megismerni. Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek szeretik, hogy a Westend rengeteg vásárlási, kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget kínál, hogy könnyen megközelíthető és közösségközpontú bevásárlóközpont.

Korábbi bejegyzésünkben azt néztük meg, hogy a válaszok alapján milyen értékek, adottságok fontosak a budapestieknek és az agglomerációban élőknek a bevásárlóközpontokban, illetve a Westend látogatóinak véleményéről, preferenciáiról is írtunk. Ezúttal pedig annak járunk utána, hogy a Budapesten és agglomerációban élők hogyan gondolkodnak a Westendről. Nézzük is a konkrét számokat!

A legtöbb embernek először a Westend jut eszébe, ha bevásárlóközpontokról kérdezik

A kutatás alapján elmondható, hogy a Westend a legismertebb bevásárlóközpont a Budapesten és agglomerációjában élők körében. Tízből kilenc megkérdezett ismeri a Westendet, ami a legmagasabb arány a bevásárlóközpontok között. Emellett a legtöbbeknek – minden ötödik embernek – a Westend jut először eszébe, ha bevásárlóközpontokról kérdezik.  Nem csak ismertsége tekintetében emelkedik ki a budapesti társai közül, de ez a leglátogatottabb bevásárlóközpont is a megkérdezettek körében.   

Westend_latogatottsag

Miért járnak a Westendbe az emberek?  

A megkérdezettek 43%-a szerint a Westend a városi élet szerves részét képezi – ezt a többi bevásárlóközponttal kapcsolatban jóval kevesebben említették –, emellett sokszínű, fiatalos és divatos bevásárlóközpontnak tartják. A budapestiek 58%-a pozitívumként jelölte meg a széles üzletkínálatot is.  

Westend_ertekek

Ugyan a kínálat bősége is kiemeli a Westendet a bevásárlóközpontok között, a Budapestiek nem csupán bevásárlásaik helyszíneként tekintenek rá.  A megkérdezettek fele hangsúlyozta az étkezési lehetőségek sokszínűségét, ez az arány magasabb, mint bármelyik másik budapesti bevásárlóközpont esetében. A széles üzletkínálat mellett a Westend találkozóhely funkcióját említették a legtöbben, még azok szerint is jó programhelyszín, akik nem, vagy csak ritkán járnak ide. A válaszok azt mutatják, hogy a Budapesten és környékén élők jó szórakozási lehetőségekkel teli, valamint a szabadidő eltöltésére alkalmas helyként gondolnak a Westendre. A közösségi tér funkciók egyik egyéb bevásárlóközpont esetében sem voltak annyira hangsúlyosak, mint a Westend kapcsán. 

Westend_ismertseg

Idén is rengeteget dolgoztunk azon, hogy a nyár folyamán izgalmas programokkal várjuk látogatóinkat a megújult Tetőkertben, így igazán örülünk neki, hogy a Westend kapcsán említették a legtöbben a szabadtéri lehetőségeket mint pozitívumot – a megkérdezettek harmada emelte ezt ki. 

A vonzó digitális megoldásokat minden ötödik ember jegyezte meg a Westenddel kapcsolatban, ami magas aránynak számít a bevásárlóközpontok között. A közelmúltban parkoló- és útvonaltervező modullal bővült applikációnk, amelyen keresztül az autóval érkezők számára már augusztus végétől lehetővé vált a parkolás papír- és érintésmentes kifizetése, illetve a látogatók már a telefonjuk segítségével is megtervezhetik az útvonalat a kedvenc üzleteikbe. 

Minden út a Westendbe vezet? 

Az elérhető üzletek és szolgáltatások sokszínűsége mellett a könnyű megközelíthetőséget hangsúlyozták sokan – a megkérdezettek fele emelte ki ezt pozitívumként. Összesen 15 BKK járat megállója található közvetlen közelünkben, legfeljebb 5 perc sétatávolságra. Így Budapest szinte bármely pontjáról könnyű hozzánk eljutni. Emellett a Nyugati pályaudvarra érkező vonatok biztosítják az agglomeráció összeköttetését a Westenddel. A kerékpárosok mind saját biciklijükkel, mind a megújult Mol Bubival elgurulhatnak a Westendhez, ha pedig útközben történne valami a biciklivel, self-service pontunkon orvosolható a probléma. Ezek mellett több autómegosztó céggel is partneri kapcsolatban állunk, például a Mol Limóval és a ShareNow-val is, így akár nemcsak saját autóval látogathatnak el hozzánk az emberek. 

Mit tanultunk a kutatásból?  

Örömmel tölt el minket, hogy a megkérdezettek közel fele Budapest életének szerves részeként gondol a Westendre. Emellett büszkék vagyunk arra, hogy a rengeteg bevásárlóközpont közül a Westendre nem csupán egy bevásárlóközpontként, hanem többek között közösségi térként és szabadidős helyszínként is tekintenek az emberek. 


Forrás: A Westend és a Marketing Resolution „A bevásárlóközpontok szerepe a 21. században” című reprezentatív kutatása. Minta: Budapesten és az agglomerációban élők, 2021. július.

Ne maradj le a fontos információkról, töltsd le a Westend applikációt!

Letöltöm a Westend Appot